Megérkezett az ígért történet. A story Itachi és Sasuke kis botrányát dolgozza fel. Remélem tetszeni fog! :) (18+)

Késő délutáni szellő cirógatja arcomat. Észt vesztve rohanok hazafele, ahol már valószínűleg gőzölög a meleg vacsora csak rám várva. Lábaim egyre gyorsabb tempót vesznek fel, mikor a finom illatok kiszűrődve az ablakon kezdik érzékien kényeztetni orrjáratom. Pár perc múlva meg is érkezem, majd egy egyszerű mozdulattal lerúgom cipőm, és a konyha felé fordulok. Ott látom a tányért az asztalon, amely mint mindig most is hangulatosan meg van terítve, és a frissen készült étel hívogatóan gőzölög. Dango, Nii-san kedvence. -Állapítom meg, majd neki is kezdek. Hmm, annyira finom! Már meg tudom érteni Aniki miért szereti ennyire. Mikor végzek egy gyors mozdulattal a mosogatóba juttatom a tányért és az evőeszközöket, majd szobám felé veszem az irányt.

Kaa-san már reggel tudtomra adta, hogy ma csak késő este ér haza, mivel az orvosi rendelőben a gyógynövény készlet egyre szűkösebb, és mint Tsunade-san legjobb barátnője, nem utasíthatta vissza kérését, amihez persze kellő sírdogálás is társult a megtévesztés érdekében. Otou-san pedig mint mindig ma is későig dolgozik. Rengeteg felelősséggel jár a rendőrosztag vezetőjének lenni, valamint a klánban is hasonló pozíciót tölt be. Valószínűleg csak hajnalban fog hazaérni.

És Nii-san?? Neki már itthon kell lennie … Hirtelen megtorpanok, majd irányt váltok. Lábaim a szépen megmunkált bejárathoz visznek. Klasszikus japán építészet, melyen az Uchihák címere díszeleg. Szüleim mindig is szerették a hagyományos dolgokat. Ajtaja előtt megállok, majd halkan, lélegzetvisszafojtva várom, hogy imádott fivérem életjelet adjon magáról. Nem telik bele sok idő és hallom motoszkálását a szobából.

-Nii-san! -rontok be egyenesen kopogás nélkül

Bátyám bizonyára igen meglepődik, mivel épp átöltözni készül, így teljesen meztelen.

-Sasuke! Mégis mi a frászt csinálsz?! Kopogásról nem hallottál még???! -hord le dühöngve, egy szál lepedővel takarva férfiasságát

-Bo-bocsánat … Én nem … vagyis … -zavaromat nem tudom elrejteni és ezt Ő is nagyon jól látja

Lábaim földbe gyökereznek, mozdulni sem bírok. Anikim egy az egyben, egy szál lepedővel takarva magát áll előttem, és így alkalmam nyílik megcsodálni szépen kidolgozott felsőtestét. Szemeim táncot járnak gyönyörűen kirajzolódó izmain. A látvány halvány pírt csal arcomra, ahogy meglátom a játékos tincseket bátyám vállán fickándozni, ami a nyitott ablakon beszűrődő légáramlatnak köszönhető. Ébenfekete szemeit rám emeli, mellyel teljesen megigéz. Tudatom kezd elhomályosulni, csak kábán bámulom tovább. Ágyékomat eddig még nem érzett, édes forróság önti el. Vajon mi lehet ez?? Még soha sem éreztem eddig ilyet. Érzem, ahogy férfiasságom egyre jobban megkeménykedik. Szép lassan tekintetem Bátyám felsőtestéről arcára téved. Látom amint gyönyörű szemeivel arcomat fürkészi, hátha ki tudja találni, éppen mire gondolok. Értetlenül figyel engem, majd mikor látja, hogy még jobban elönt a dermedtség, egy jól irányzott mondattal visszaránt a valóságba.

-Mondd csak Otouto! Meddig akarsz még itt állni? Szeretnék felöltözni, ha nem baj! -mondja hangjában egy csöppnyi idegességgel

Szavai úgy 5 perces fáziskéséssel érnek célba, de ahelyett hogy kimennék, odasétálok Bátyámhoz és átkarolom derekát, ezzel elérve, hogy a lepedő kiessen kezéből. Most már semmi sem fedi csodálatos testét. Fivérem nem érti meg mozdulatom lényegét. Egy-két perc múlva tekintetem Nii-sanra emelem. Érdekes látvány fogad, amint meglátom Itachi egyre vörösödő arcát. Nem tehetek róla, akaratlanul is elmosolyodom. Mosolyomat látva Nii-san is jobb kedvre derül, majd egy finom mozdulattal leguggol mellém, így egy magasságba kerülve velem, és egy óvatos mozdulattal magára rántja a leesett lepedőt. Kedvesen néz szemeimbe, majd megborzolja hajamat, és így kezdi:

-Nézd Sasuke! Most értem haza küldetésről és nagyon fáradt vagyok. Szeretnék átöltözni. Megengeded?

Ahogy száját figyelem, egyre közelebb hajolok hozzá, majd egy jól irányzott mozdulattal ajkaimat övéire tapasztom. Kisvártatva érzem, ahogy bátyám levegő után kapkod, majd mikor elszakadunk egymástól, immár rákvörös fejjel próbálja visszanyerni légzése természetes ütemét.

-Mi a frászt csinálsz??!! Elment az eszed???!!! -kiált rám most már igen dühösen

Látom rajta, hogy egy csöppet sem volt kellemetlen számára a dolog, épp ellenkezőleg, viszont ezt a világ minden kincséért sem mutatná ki. Lába már kellőképpen el lehet zsibbadva, ugyanis ahogy befejezi mondandóját hátra esik engem is magával rántva. Aucs … Megremegek, ahogy érzem férfiasságunkat egymásnak dörzsölődni. Egyre keményebb lesz! -gondolom, majd egy lágy mozdulattal kihúzom magunk közül a lepedőt.

-Mit művelsz???!!! -kiált rám értetlenül

Bizonytalanul felegyenesedek, majd lovagló pózba magasodva, bátyám fölé, kezdem el előre-hátra tologatni csípőmet férfiasságán. Fogalmam sincs miért csinálom ezt, de nagyon jól esik. Nem értem mi történik velem, már nem tudok parancsolni magamnak. Testem minden egyes mozdulatomra egy halk remegéssel reagál. Csodálatos!

-Ahh … Sasukehhh! -hallom bátyám kéjtől égő hangját, aminek hallatára egy halk sóhaj hagyja el torkomat

A lágy fuvallat, mely a résnyire nyitva tartott, rózsaszín ajkakból árad kellemes bizsergést vált ki belőlem. Nii-san! Érzem, hogy bátyám merevedése egyre jobban ágaskodik. Az eddig ismeretlen érzéstől még jobban elönt a forróság és mit sem törődve az alattam fekvővel, gyorsítok a tempón. Itachi egyre hangosabbakat nyög, ami csak még jobban felizgat, és már-már kikívánkozik belőlem egy cincogásra emlékeztető egérszerű hang. Eszében sincs ellenkezni, látom rajta, hogy Ő is ugyanúgy élvezi mint én. Érzem ahogy sajátom az eddiginél is keményebb lesz, majd lassítok a tempón mert már én is hangosan zihálok.

-Sasuhhh … kehhh! Biztosh, … hogy ezth … akharodh??

Nem válaszolok. Megerősítésképpen ajkaimat az övéire tapasztom, és várom, hogy abbahagyja az összes ellenkezést. Azt hiszem sikerült elérni amit akartam, mivel bátyám óvatosan átkarolja derekamat, majd a hátamra fordít, ezzel elérve, hogy Ő legyen felül. Finoman kezdi csókolgatni nyakamat, majd óvatosan szívni kezdi az érzékeny bőrt. Tevékenységeit apró nyögésekkel jutalmazom. Ez felbátorítja, és elkezdi lefeszegetni pólómat, így hozzáférve egész felsőtestemhez. Nyakamtól egyre lejjebb halad, majd lassan eléri mellkasom, fogai közé veszi egyik mellbimbóm, és finoman harapdálni kezdi.

-Niihhh-sahhhn! -nyögök fel, mikor lejjebb haladva eléri köldököm

Lassan felemelkedik rólam, majd elkezdi lefeszegetni nadrágomat alsómmal együtt. Kicsit megemelem fejem, hogy láthassam Itachi arcát. Látom lassanként elhomályosuló tekintetét, és érzékszerveim azt súgják: már nem bírja sokáig. Végtagjai remegnek a kielégítetlen vágytól. Megfosztva ruháimtól fölém magasodik, majd hozzám hasonlóan, ő is igyekszik megszabadulni a felesleges textiltől. Egy pillanatra elfog a rémület amint meglátom ágaskodó péniszét. Basszus de nagy! -fordul meg fejemben az első gondolat.

Légzésem hirtelen felgyorsul, ahogy eltűnik róla az összes ruhadarab. Bátyám figyelmét ez sem kerüli el, ugyanis már a kezdetektől nekem szentelte pillái összes rezdülését.

-Mi a baj Otouto? -kérdi aggódó tekintettel

-A tiéd … túl nagy … és vastag … -próbálom érthetően elmagyarázni, hogy mire is akarok pontosan kilyukadni – Félek. -mondom, ezt már alig hallhatóan

-Semmi baj! Vigyázni fogok rád! Megígérem! Ha fáj csak szólj és abbahagyom. -mondja kedvesen

Szavai mindig megnyugtatnak. Fogalmam sincs hogy csinálja! A hallottak egy széles vigyort csalnak arcomra, mellyel jelzem, hogy folytathatja előző tevékenységét. Átkarolom nyakát, és egy kicsit bizonytalanul ugyan, de egy cuppanósat nyomok homlokára. Kis akciómra Ő is elmosolyodik. Egy lágy érintéssel karol át, és újból elkezdi kényeztetni az érzékeny bőrt nyakamon. Hamarosan abbahagyja kényeztetésem és egy kecses mozdulattal fölém hajol. Ajkait az enyémekhez nyomja, belépést kérve a számba nyelvével. Az engedélyt rögtön megadom, mire Ő óvatosan behatol, majd végignyal szájpadlásomon. Finoman beleharap alsó ajkamba, mire én felszisszenek. Sziszegésemet hallva rögtön abbahagyja a harapdálást, majd szenvedélyesen megcsókol. Nyelveink őrült csatározásba kezdenek. A levegőhiánytól egy kisebb köhögőroham tör rám, mire bátyám elhajol. Óvatosan felültet, majd simogatni kezdi hátamat. Gyengéd érintései melegséggel töltenek el. Mikor megnyugszom abbahagyja a simogatást, majd ujjait ajkaimra helyezi, én pedig bekapom őket és szenvedélyesen szívni kezdem. Nyelvem pillanatok alatt körbejárja ujjait. Mikor már elég nedvesnek találja, kiveszi számból, majd lefelé haladva bejáratomnál kezd körözni velük. Szívem eszeveszett tempóban kezd verni, amint megérzem ujjait. Lassan odahajol a fülemhez és halk hangon kezdi súgni:

-Nem szeretnéd? Csak szólnod kell és abbahagyom. Ugye tudod? -mondja kedvesen

Hangja ilyenkor a legszebb, mély és férfias. Kérdésére csak bólintok egyet, és megpróbálom szabályozni szívverésem. Mikor már légzésem is rendeződött, nyelvével végignyal tarkómon, majd nyakamhoz áttérve szenvedélyesen szívni kezdi. Kisvártatva áttér számra és ismét érzékien csókolgatni kezd. Egyre jobban mélyíti a csókot, mikor megérzem magamban egyik ujját.

-Mnnnm …

-Fáj? -hajol el tőlem – Abbahagyjam?

Neeeeeeee! -kiáltanám, de hang nem jön ki a számon

Átkarolom nyakát és mohón megcsókolom, ezzel jelezve, hogy mit is szeretnék. Érti célzásom, ezért folytatja amit elkezdett. Ismét kényeztet, és szép lassan még három ujját belém tolja, persze a lehető legóvatosabban. Próbálok nem a fájdalomra figyelni, és ez szerencsére sikerül is. Lassan megszokom a helyzetet, és egy halk nyögéssel biztatom Nii-sant a folytatásra. Nyögésemet meghallva kihúzza belőlem ujjait, majd felültet és az ölébe vesz. Két kezével széthúzza fenekem, míg én nyakába kapaszkodom. Ágaskodó péniszét bejáratomhoz vezeti majd a fülemhez hajol.

-Szeretnéd? -kérdezi, hogy biztosra menjen

-Igheen! -mondom vágytól elcsukló hangon

Itachinak sem kell több. Óvatosan ráhúz magára. Bejáratom egyre jobban tágul, ahogy vastag pénisze utat tör szűk kis nyílásomon. Feszít! Tágul! Ez fááááááj!!!

-Áhhh! -kiáltom egyre hangosabban

Érzem bátyám rémületét magamban. Hirtelen abbahagyja a behatolást, és megdermed. Aggódva figyeli arcomat. Amint magamhoz térek, kicsit megrémülök Nii-san halálra vált arcától, de nem sokáig habozok, bólintok egyet, ezzel engedélyt adva a folytatásra. Bátyám lassan halad bennem tovább, ameddig csak tud. Mikor már teljesen bennem van, szorosan magához húz, és úgy tart kezeiben, mint valami porcelánbabát. A feszítő érzés egyre jobban enyhül, mígnem teljesen eltűnik. Hihetetlen érzés, ahogy teljesen kitölt. Lökök egyet csípőmön, ezzel mutatva, hogy akarom a folytatást.

-Ahhh! Sahh … sukehhh! Ne csinálj ilyethhh! -mondja vágytól reszkető végtagokkal

Már alig bírja! -fogalmazom meg magamban az iménti felfedezésem

Itachi óvatosan a hátamra dönt, majd lassan, majdnem teljesen kihúzódik belőlem és egy jól irányzott mozdulattal visszakerül az előbbi állapotba.

-Ahhh! -már az elsőtől is hangosan zihálok

Nii-san csak elmosolyodik és még egy-kettőt lök ebben a tempóban. Már nem bírom! Megemelem csípőm, ezzel ösztönözve bátyámat gyorsabb tempóra.

-Gyorhhhh … ahhhhh … gyorsabbhan! -kiáltom, de hangom folyamatosan elcsuklik a lökések hatására

Bátyám kérésemre egyre gyorsabb tempót vesz fel, de fokozottan ügyel arra, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozza. Egyre gyorsabban mozog bennem, és én csak vonaglok alatta miközben hagyom, hogy csókjaival elhalmozzon.

-Ahhh! Sahsukehhh!!!!! -kiáltja

Érzem, ahogy forró magja belém spriccel. Még lök rajtam egyet-kettőt, majd kihúzza belőlem ernyedt péniszét. Megremegek, ahogy kifolyik belőlem forró élvezete. Kábán bámulom az előttem hangosan lihegő fivérem, majd két kezem arcára téve nyomom ajkaim ismét az övéihez. Megereszt egy lágy mosolyt, majd ágyékomhoz hajolva végignyal péniszemen.

-Ahh! -kiáltok fel, mire Ő ismételten elmosolyodik

Nyögésem felbátorítja, még egyszer végignyal rajta, majd egészben bekapja.

-Méghhh! Méghhh! Áhhhh! -kiáltom

Ellazítva torkát kezdi egyre erőteljesebben szívni szerszámom. Nekem ez már túl sok! Minden egyes szívásnál halkan megremegek, és egy hangosat felnyögök. Az erőteljes szívásoknak, és az ügyes nyelvmunkának köszönhetően pár perc alatt elélvezem bátyám szájában. De Nii-san ahelyett, hogy kiköpné, élvezetem minden egyes cseppjét lenyeli, majd szenvedélyesen megcsókol.

-Köszönöm Nii-sahnh! -mondom lihegve egy széles mosollyal arcomon

-Én köszönöm Sasukeh! -mondja, ahogy a fülembe súgja érzékien nevemet

Átkarolom bátyámat, és tudatomat végleg lefoglalják az elmúlt fél-egy óra emlékei, melyek hatására boldogság tölt el. Itachi lágy érintései az álmok mezejére hívogatnak, de még érzem az utolsó csókot, amit homlokomra nyom ' jó éjt puszi ' -ként.

****************************

Az ajtó kicsapódására ébredek. Látom, ahogy fivérem rémült arccal figyeli szüleinket, akik dühös pillantásokkal bombázzák az előttük ülő rémült Itachit.

-Mégis mi folyik itt??? Mit keres Sasuke a Te szobádban??? -kérdi idegesen Otou-san

-Sasuke! Drágám szállj ki a bátyád ágyából! Gyere szépen ide! -hallom Kaa-san kicsit zavart hangját

Éppen kiszállni készülök, mikor egy éles fájdalom nyilal hátsó felembe. Halkan felszisszenek, amit csak Bátyám vesz észre, ugyanis a szüleink épp el vannak foglalva idősebbik fiúk reakcióival. Sajnos csak akkor eszmélek rá, hogy semmi sem fedi testemet, mikor már túl késő. Kaa-san felsikolt, mikor tudatosul benne a tény, hogy két fia meztelenül egy ágyban töltötték az éjszakát. Apánkat még jobban elönti a düh, majd megragadja karom, és anyánkhoz rángat. Nőnemű felmenőm óvatosan felemel, ahogy a kisgyerekeket szokás, és gyors léptekkel hagyja el velem a süllyedő hajót. Még épp látom, mikor apánk megragadva Nii-san karját, egy erőteljes mozdulattal pofon vágja.

-Nee! -kiáltom, de Kaa-san befogja a szám, és gyorsítva a tempón leültet egy székre a konyhában

Pár perc után felmegy az emeletre, és ruha után kutat számomra. Míg anyám távol van addig minden egyes szó eljut hallójáratomig, amit Otou-san Nii-sannal vált.

-Mégis mi folyik itt??!! Mit tettél az öcséddel? Halljam! -hallom apánk kicsit sem nyugodt hangját

-Semmit … én csak … szóval … -hallom hangján a mérhetetlen zavarodottságot

Talán ezért ellenkezett tegnap annyira??

-Megerőszakoltad az öcsédet???!!! -apánk hangja hoz vissza a valóságba

-Én …nem … én csak …

-Te mi? Mi csak? Mondjad! Minden magyarázatot szívesen hallgatok!

-Apa én …

-Szóval a férfiakhoz vonzódsz … ez nevetséges! Az én fiam, akit még a Hokage is zseniként emleget, és eddig mérhetetlenül büszke lehetett rá az egész klán, bárki megirigyelhette volna páratlan képességeit, de mégis a férfiakhoz vonzódik!

-Én nem …

-Mindegy! Értem én! De miért pont az öcsédet??!! Ugye tudod, hogy ezzel szégyent hoztál mindarra, ami a családod és az egész klánod számára szent volt?!

-Megjöttem kicsim! -anyám hangja hoz vissza döbbentségemből – Hoztam neked ruhát! Kérlek öltözz fel! -mondja kedvesen

Vajon miért nem részesítenek hasonló fejmosásban, mint Nii-sant? Hiszen én kezdtem az egészet! Nii-san nem is akarta …

De ekkor meghallom Apánk lépteit, majd fejemet oldalra fordítva látom amint belép bátyámmal a konyhába. Fivéremen már szintén szokásos öltözete látható. Gyönyörű fekete hajánál fogva ráncigálja felénk. Nézni is borzalmas, ahogy bátyám szenved, ráadásul miattam!

-Otou-san ne! Nem az ő hibája kérlek ne! -kiáltom kétségbeesetten, ahogy átkarolom bátyámat

-Mit művelsz fiam? -kérdezi apánk dühös pillantásokat vetve felém, majd eltaszít bátyámtól

-Nem az ő hibája … én akartam … Nii-san nem akart semmi rosszat … én erősködtem! -mondom, ami éppen eszembe jut

-Miről beszélsz kisfiam? -kérdezi Anyám kétségbeesetten

-Hiszen megerőszakolta vagy nem?! -kérdezi egy fintorral az arcán apánk

Kaa-san odajön hozzám, majd félig lehúzva nadrágomat, vizsgálgatni kezdi bejáratom, hogy tényleg az történt-e amire ők gondolnak. Szívem egyre gyorsabban ver, ahogy megérzem a nő ujjait. Ezt én nem akarom! Nii-san! Segíts! Anyánk halk zokogása zavarja meg a csendet, amiből apánk egyből tudja, hogy feltételezése mégiscsak helytálló. Egy erőteljes karlendítéssel ismét lekever egyet bátyámnak, aki a mozdulattól egy hagos puffanással rogy le a földre.

-Apa ne! -kiáltom, de Otou-san rám se hederít

Anyám megfog hátulról, hogy még csak ne is mehessek fivérem közelébe.

-Szóval mégiscsak igaz! Mégis megerőszakoltad a saját öcsédet!!! Ezt nem hiszem el! Még hogy az én fiam! Nevetséges!

-Ne aggódj kicsim, elviszlek egy orvoshoz, aki majd meggyógyít! -suttogja Kaa-san kedvesen

-Sasuke?! -apánk hangja hoz vissza ismét a valóságba – Igaz, hogy a bátyád megerőszakolt tegnap?

-Mi az hogy megerőszakol? -kérdezem vissza kicsit értetlenül, mivel nem vagyok tisztában a szó jelentésével

Otou-san arcára halvány pír szökik. Zavarban van ez látszik rajta. Nem tudja, hogy hogy magyarázza el fiának a dolgot, akit még túl fiatalnak talál egy felvilágosító órára, de azért megpróbálja számomra is érthetően megfogalmazni gondolatait.

-Nos hát a megerőszakolás az az … hogy … szóval van két fiú … és azok ketten … amikor csak ketten vannak, és nincs rajtuk ruha … hát akkor … akkor … az egyik fiú a másiknak a … -de tovább már nem tudja folytatni

-Akkor? -kérdezem, hogy egy kicsit se könnyítsem meg a dolgát

-Hát akkor az egyik bedugja a micsodáját a másiknak a … hát szóval a …

-A hátsó felébe? -kérdezem kicsit bizonytalanul

-Igen pont oda, de az egyik ezt nem akarja. -egészíti ki apánk

-Ez történt kicsim? -kérdezi aggódva anyánk

-Igen! -vágom rá boldogan, ugyanis abban reménykedek, hogy ez felmenti Nii-sant a további ' kínzás ' alól, hiszen Ő igencsak ellenkezett az elején

Anyánk rám borul, majd ismét alig hallhatóan sírva fakad. Ha a pillantással ölni lehetne, a Bátyám már biztos nem élne. Apánk sharingantól izzó szemeiben csak úgy szikrázik a gyűlölet és a mérhetetlen megvetés, amit jelenleg idősebbik fia iránt érez. A férfi kíméletlenül tarkón vágja fivérem, aki majdnem összecsuklik az erő hatására, de még van benne annyi tartás, hogy ne rogyjon a földre.

-Ne Otou-san! Ne bántsd Nii-sant kérlek! -kiáltom immár sírva

Látom, ahogy bátyám szeméből tükröződik a tömérdek fájdalom majd könnyei lassan, apránként kibuggyannak szemhéja alól, bár fejét lehajtja, nehogy észrevegyék felmenői. Még sosem láttam így Apánkat. Amennyire szerette elsőszülött fiát, most legalább olyan mértékű gyűlölettel néz rá. Egy könnycsepp gördül le az arcán, de nem a megbánástól, hanem a mérhetetlen dühtől, majd így folytatja:

-Takarodj a szemem elől!! Látni sem akarlak!!! -kiált bátyámra aki rémülten figyeli az eseményeket

-De apa … én …

-Ne szólíts apának! Nem vagy a fiam!!! -üvölti immár sírva – Kitagadlak! Soha nem voltál a fiam és soha nem is leszel! Nekem csak egy … csak egy fiam van … az pedig … az pedig Sasuke és senki más!!! -kiáltja, könnyei miatt hol-hol megakadva mondatában – És ha még egyszer meglátlak a házunk közelébe, esküszöm, hogy a saját kezeimmel végzek veled!!!

Nii-sanra nézek, és elfog a rémület. Szemeiből folynak a könnyek, de nem apánkra, hanem rám néz, mintha tőlem várna megbocsátást és nem tőle. Otou-san még utoljára odamegy Itachihoz, és karját megragadva ráncigálja az ajtó felé, majd utat mutat neki.

Látom ahogy fivérem sírva rohan el a háztól, és egyre messzebb kerül tőlem. Anyám karjai szorosan tartanak, így bánatomra nem tudok bátyám után futni. Valami azt súgja, sokáig nem láthatom. És ez hamar be is igazolódik …

Ez a történet nem igazán yaoi, inkább egy lehetséges végkifejlete lehetne Sasuke "romlott" életének. Fogadjátok szeretettel a kis történetet :) (12+)

Néma csend. Csak saját levegővételem hallom. Az utolsó csattanás visszhangja is megszűnt. A földön heverő ellenség eszméletlen. Vége van. Mi győztünk. Ahogy tudatosulnak bennem az események elmosolyodom. Fejem oldalra fordítom. A bátyám az. Megmentett. E csata alatt nem is egyszer. Köszönöm. Lelkembe eddig még nem érzett nyugalom költözött. Nyugalom, mely minden eddig érzett gyűlöletem elmossa. Emlékképek rohanják le tudatom, de nem képesek kizökkenteni jelenlegi állapotomból.

… Anya, Apa, mindenki … meghaltak … mennyi vér … a bátyám … ő volt … nem igaz! … ő megvédett … végig engem védett … feláldozta magát … rengeteget kellett szenvednie … és az áldozataiért csak megvetést kapott … az egész Konoha miatt volt!

… Konoha … nem érdekel! … az emberek mind hazugságban élnek … szánalmasak … és a barátaim … barátaim?! … nem … már az ellenségeim … talán soha nem is voltak többek, mint ellenségek … főként Naruto!

… Naruto … nem érdekel! … csak egy idióta! … idióta, aki nem tud rólam semmit … emlékszem … régen irigykedtem is rá … de már nem … már nem érdekel! … ő nem képes megérteni engem!

… És Kakshi … ő sem érdekel! … ő sem tud rólam semmit … senki sem tudhatja min kellett keresztülmennem … gyűlöltem a bátyámat amiért lemészárolta az egész klánt … küzdöttem, hogy erősebbé váljak … ezért hagytam el az otthonom, ezért mentem Orochimaruhoz … erősebbé váltam … de mi értelme volt? … megöltem Itachit … miért?! … miért nem tudtam meg előbb az igazat?!

Viszont most itt áll mellettem. Életben van Kabuto Edo-Tensei technikájának köszönhetően. Talán még hálával is tartozom annak a féregnek mindezért.

Legyőztük. De mi jön ezután? Leállíttatjuk az Edo-Tenseit?! De akkor Itachi … a bátyám … Nem! Erre gondolni sem akarok! Az az egyetlen vágyam, hogy végre a számomra legfontosabb személlyel, Nii-sannal lehessek.

Maradj velem! … Ne hagyj magamra! … Nem akarok megint egyedül lenni! … Olyan borzasztó a magány! … Annyit szenvedtünk mindketten! … Nem akarlak még egyszer elveszíteni!

Odarohanok bátyámhoz, átkarolom és szorosan magamhoz húzom. Lágyan, mégis féltőn ölel magához, ezzel mintha azt súgná: „Semmi baj Sasuke, itt vagyok”. Karjaiban zokogok, mint egy megvigasztalhatatlan kisgyerek. Hiába nem akarom elfogadni, tudom mi következik. Bátyám óvatosan eltol magától, majd a kígyóhoz közelebb lépve, Tsukuyomiját használva behatol Kabuto elméjébe. Pár percem belül ráakad a keresett információra, majd felém se fordulva felsorolja a pecséteket, a fehér kígyóbőrű fazon pedig élőhalott módjára formázza meg őket.

Mellkasomban hirtelen szúró érzés jelenik meg, mely egyre elviselhetetlenebb számomra. Fájdalmam arcomra is kiül. Miért?! Miért kell így történnie?! „Kai!”- hallom Kabuto hangját, majd látom amint szeretett bátyám körül halvány, egyre erősödő fénysugarak jelennek meg. „Még képes vagyok rá.”- hallom hangját, majd jobb kezét előrenyújtva lépdel felém egyre bizonytalanabb lépéseivel. „Hadd mutassam meg a teljes igazságot!”- mondja, majd rám emeli egyre homályosodó tekintetét.

Testem megremeg egy pillanatra, ahogy genjutsuja hatalmába kerít. Magam előtt látom Shisuit, amint legértékesebb kincsét Itachira bízza, Danzout, Koharut, Homurát, és a harmadik Hokagét, amint kiadják a parancsot, végül a szüleinket, akiknek már csak pár perc van az életükből, de még most is büszkén, szeretettel néznek idősebbik fiúkra.

A genjutsu oldása után az értetlenség, szomorúság és keserűség tükröződik arcomon. Mozdulni sem bírok, miközben bátyám lassú léptekkel halad felém. Jobb keze elsuhan a fejem mellett, és gyengéd ujjaival hajamba túrva homlokomhoz koccintja sajátját, majd mélyen szemeimbe néz. „Nem kell megbocsátanod nekem. Nem számít hogy döntesz a továbbiakról, mert én mindig szeretni foglak.”- mondja lágy hangján, majd a fénycsóva teljesen elemészti, az áldozatra szükséges test pedig holtan esik a földre.

Előrántom kardom, tudom mit kell tennem. Egy suhintással vetek véget az előttem álló kígyó életének. Ezzel a háború egy jelentős szakaszát sikerült lezárnunk.

Úgy érzem, mintha ezer tőr akarná belülről szétszaggatni szívemet. Ismét elvesztettem bátyámat, de ez ezerszer jobban fáj, mint ezelőtt. Hiányát most már nem bírom elviselni. Lábaim remegnek, és mikor már a szolgálatot is felmondják, egy halk puffanással rogyok a földre. Légzésem felgyorsul, könnyeimet nem bírom visszatartani, de talán nem is akarom. Folyékony gyémántként tükrözik fájdalmam, míg elmémet teljesen lekötik Itachiról felelevenülő emlékeim.

Mindig velem volt. Akkor is, mikor még egészek kicsit voltunk. Mindig játszott velem, még akkor is, ha házi feladatot kellett volna írnia. Mikor nagyobbak lettünk, már nem foglalkozhatott velem annyit, kötelességei voltak.

És az az éjszaka után is. Állandóan velem volt, még ha csak egy gyűlölt emlékképként is. Magamnak sem akartam bevallani, de végig kísérte eddigi életem. Tulajdonképpen sosem voltam egyedül. Hinni akartam benne, hogy visszatér majd hozzám az én imádott példaképem, aki ugyanolyan mint régen, mindig mosolygott rám, hazavitt ha megsérültem, és ha megkértem, hogy segítsen az edzésben magához hívott, megpöckölte homlokom, majd azt felelte: „Yuruse Sasuke, Mata Kondo Da!” (Sajnálom Sasuke, majd legközelebb!). Végül is valóra vált az álmom, csak későn tudtam meg az igazat ahhoz, hogy helyre hozzam a hibákat.

Emlékszem apa mindig azt mondta, hogy legyek olyan jó ninja mint a bátyám. Legutoljára viszont azt mondta, ne akarjak olyan lenni mint Itachi. Viszont döntésre jutottam. Nii-san értem áldozta fel magát, hogy a bosszúm teljesülhessen és ezáltal ő vezekelhessen a bűneiért. Számomra tökéletes példát mutatott. Őszintén sajnálom apa, de olyan ninja akarok lenni, mint a bátyám.

Tudom, mindig azt szerette volna, hogy a helyes utat válasszam. Azt fogom tenni! Helyre hozom amit még lehet. Köszönöm Aniki! Köszönöm, hogy szerettél, hogy megvédtél, hogy utat mutattál! Az áldozatod nem lesz hiábavaló, erről gondoskodom!